Eső ide vagy oda, remek hangulatban telt a becsvölgyei szüreti nap! 
Szombaton az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, hiszen a szüreti felvonulást esőben tettük meg. Ezúton is szeretnénk szívből megköszönni mindenkinek, aki a kedvezőtlen idő ellenére is velünk tartott, és részt vett a menetben. Köszönjük, hogy együtt őrizhettük ezt a szép hagyományt! 
A Faluházban már vidám hangulatú műsor várta a résztvevőket.
Hálásan köszönjük a Nyitnikék Óvoda Becsvölgyei kis óvodásainak és felkészítő pedagógusaiknak, a Cserta Egyesület Becsvölgye – Cserta Táncegyüttesnek a Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola tanulóinak és felkészítő pedagógusaiknak, valamint a Göcseji Szegek Néptáncegyüttesne, hogy színvonalas műsorukkal színesítették a délutánt.
Külön köszönet a KantorBand produkciónak, akik fantasztikus hangulatot teremtettek, és igazi bulival koronázták meg a napot! 
És nem utolsósorban köszönjük a hagyományőrző Dal és Nótakörnek, hogy közreműködésükkel tovább gazdagították közösségi életünket. 
Köszönjük mindenkinek, aki munkájával, segítségével vagy részvételével hozzájárult a rendezvény sikeréhez! 
Az időjárás ugyan próbára tett bennünket, de a jókedv és az összefogás ezúttal is győzött. Sikeres, vidám és emlékezetes szüreti napot tudhatunk magunk mögött! 